ajándék

Virágok nőnapra

csütörtök, február 28, 2013

Az óvodás évek alatt egyre inkább tudatosodik a gyerekekben, hogy léteznek fiúk és léteznek lányok, akik sok dologban ugyanolyanok, néhány tulajdonságban mégis különböznek egymástól. Leginkább a külső tulajdonságokban megmutatkozó sajátosságok azok, amit ők észrevesznek egymáson: a lányoknak gyakran hosszú a haja, amit csatokkal, hajpántokkal, hajgumikkal díszítenek, néha még be is bodorítja az anyukájuk; szoknyában járnak, bizony gyakran még a körmük is ki van festve. Persze nem mindegyikük ilyen, van közöttük, aki a tetkókat szereti, ha bántják harciasan nekiáll verekedni és bizony hallottam már kislányt csúnyán káromkodni is. A gyerekek mindig a családnak a tükörképei, amelyben élnek. Akarva-akaratlanul sok mindent megtudunk az otthoni háttérről az alapján, ahogyan a gyerekek viselkednek, véleményt mondanak, megnyilvánulnak. Az egyik kisfiú például mindig előreengedi a lányokat, ha sorakozunk - őt arra tanította az apukája, hogy a lányokkal udvariasan kell viselkedni. Ha azt szeretnénk, hogy felnőve majd a mi gyerekeink is tiszteljék egymásban a férfit és a nőt, bizony nekünk is úgy kell viselkednünk, hiszen a gyerekek azt tanulják meg tőlünk, amit látnak - nem azt, amit mondunk nekik. Ha az apukák megköszöntik nőnapon a család nőtagjait, akkor biztosan a kisfiúk is szívesen adnak ajándékot anyunak, nagymamának, huginak - például ilyen virágos képet:


állatok

Állatos feladatlapok

szerda, február 27, 2013


Az óvodában szinte az egész év során előkerül az állatok témaköre, énekek, mesék, versek, vagy az évszakokhoz kapcsolódó ábrázoló tevékenységek során. Van azonban egy időszak, amikor több héten át kiemelten foglalkozunkaz állatokkal. Nálunk ez most éppen erre a február végi - márciusi időszakra esik, mivel a tavasz még nem igazán köszöntött be, a húsvéti készülődés pedig még egy kicsit odébb van. Ha alkalmunk adódik rá, először mindenképpen személyesen ismerkedünk meg a háziállatokkal. Mindig akad a szülők, nagyszülők között, akinek segítségével meglátogathatunk egy baromfiudvart, vagy birkákat, lovakat figyelhetünk meg a gyerekek nagy örömére. A személyes élmény és tapasztalás semmihez sem hasonlítható tanulási forma ebben az életkorban. A tyúkok etetése, a kisbari megsimogatása, a lovaglás igazi élményt nyújt a gyerekeknek, amihez bármikor visszanyúlhatunk, ha ismereteiket tovább szeretnénk bővíteni. Az erdei állatokat többnyire csak diafilmről, képeskönyvekből ismerjük meg, a vízparti állatokat pedig az igazi tóparton, vagy az akvarisztika boltban tett látogatás alkalmával. Ha már mindezeken túl vagyunk, sokat beszélgettünk, meséltünk, verseltünk, báboztunk és énekeltünk az állatokról, megoldhatunk pár feladatlapot is.További nyomtatható feladatlapok és játékok itt!

környezeti nevelés

Tavaszébresztő versek

péntek, február 22, 2013

Hiába szállingózik a hó, a naptár már azt mutatja, hogy nemsokára itt lesz a tavasz! Reméljük, egyre többet tartózkodhatunk majd a szabadban, ahol nap, mint nap lesz lehetőségünk megfigyelni az ébredező természetet. Márciusban már kibújnak az első tavaszi virágok, a fák, bokrok rügyecskéi egyre duzzadtabbak lesznek, a fű megint elkezd zöldülni. A napsütésre előbújnak a bogarak, a csigák, eső után gilisztát is láthatunk majd. Ha tehetünk, hajtassunk otthon is virághagymát cserépben (ilyenkor nagy a kínálat a virágboltokban), vagy vessünk el egypár magot (a zsázsa, a bab nagyon hamar kicsírázik) és figyelgessük minden nap, hogyan bújik ki, nő egyre nagyobbra és fordul a fény felé a kis növény. A sok értékes megfigyelés mellett azt is megtapasztalhatják a gyerekek, hogy a türelem, a várakozás nem hiábavaló, és a gondoskodásnak, törődésnek mindig van eredménye!

környezeti nevelés

Várjuk a tavaszt - hóvirággal!

hétfő, február 18, 2013

Mostanában sokszor kérdezik a gyerelek az oviban: "Óvónéni, mikor lesz már nyár?" Ezzel tulajdonképpen azt szeretnék kifejezni, hogy ők is várják már a jó időt, a meleget, a napsütést, amikor sokat lehetünk kint a szabadban, nem kell már sálat, sapkát, kesztyűt felhúzni. A gyerekek számára az idő múlását, az évszakok változását a saját maguk által megtapasztalt élmények érzékeltetik a legjobban. Hiába nézegetjük a naptárt, esetleg húzzuk át minden este a napokat, beláthatatlanul sok időt jelent nekik az az egy-két hét, amíg elérkezik a farsangi bál ideje, a születésnapjuk, vagy akár a húsvéti nyuszi. Jól tesszük, ha a kissé enyhébb, naposabb időben nagy sétákat teszünk és megfigyeljük a lassan ébredező természet szépségeit - például az itt-ott már kibukkanó hóvirágokat - és együtt örülünk, hogy most már biztosan nincs messze a tavasz! Amíg pedig elérkezik, addig is készítsünk saját magunknak hóvirágot!

farsang

Készíts busót!

hétfő, február 11, 2013

Talán már mindenki hallott a mohácsi Busójárásról, mely 2009 óta az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének is része lett. Magyarországon talán ez a legnagyobb téltemető farsangi népszokás, melyre évről évre több tízezer vendég látogat el. Első pillantásra kicsit ijesztőek a hatalmas, bundába, félelmetes álarcba öltözött busók, főleg a gyerekek számára. De közöttük járva kiderül, hogy barátságosak, a gyerekeknek cukrot osztogatnak, megsimogatják őket, hogy eloszlassák félelmüket a néha felnőtt szemmel is ijesztő maskarákkal szemben. Ha nem sikerül elutazni személyesen a Duna parti kisvárosba, készítsünk otthon busóálarcot! Ha pedig részesei voltunk az eseménynek, a gyerekek valószínűleg szívesen mesélnek majd róla, ha nem is szóban, de rajzban, alkotásban.

farsang

Farsangi versek

vasárnap, február 03, 2013

A farsang  a mulatozások, bolondozások ideje. Sokat táncolunk, énekelünk az oviban is ebben az időszakban. Megtanuljuk az egyszerűbb tánclépéseket, amelyeknek az utánzásához nem kis odafigyelésre van szükség.  Készülődünk a farsangi bálra, van aki titokban tartja, más örömmel újságolja el, hogy milyen jelmezbe fog bújni. Álarcokat, maszkokat készítünk, amelyeket játékidőben is szívesen felhúznak a gyerekek. Előszedik a különféle maskarákat, a fiúk néha kendőt kötnek, "öreganyám"-nak öltöznek, a lányok meg kisbaba ruhába bújnak és a babaágyra fekszenek, vagy éppen kutyákká, lovakká változnak át. Érdekes megfigyelni, melyik gyermek mivé változik legszívesebben. Egyik még baba szeretne lenni, talán hogy az édesanyja vele foglalkozzon úgy, mint a kistestvérével, a másiknak a nagymamája hiányzik nagyon, talán ezért bújik kendőbe-szoknyába. Persze nem mindig kell messzemenő következtetéseket levonni ezekből a szerepjátékokból. Mindig ismerni kell az adott gyermeket és a körülményeket is. A jó hangulathoz, a vidám légkör megteremtéséhez a dalokon kívül a versek is remekül hozzájárulnak.

farsang

Kalapok és koronák farsangra

szombat, február 02, 2013

A jelmezbe bújás a gyerekek számára varázslatos, mesebeli dolog. Teljesülhet a kívánságuk és azzá válhatnak, amiszeretnének. Végre bebújhatnak a bátor harcos, a minden akadályt legyőző királyfi, a mindenkit elbűvölő szépséges királykisasszony, vagy a szeretetreméltó, vidám bohóc bőrébe. Ha saját maguk változnak át boszorkánnyá, szellemmé, már nem is lesz számukra olyan félelmetes a mesék gonosz figurája. A felnőttek már ritkán öltenek jelmezt, pedig érdemes lenne nekik is megtapasztalni ennek a cselekedetnek a vágyteljesítő, kompenzáló hatását. Segítsünk a gyerekeknek, hogy teljesüljön a kívánságuk, ne erőltessünk rájuk olyan jelmezt, amiben nem érzik jól magukat! Igaz, nem mindig könnyű a megvalósítás, de egy-egy kiegészítő elkészítése nem is olyan nagy feladat. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images