Vallomás egy apától

hétfő, szeptember 03, 2012


 Hallgass meg, fiam: ezeket a szavakat akkor mondom, amikor te éppen alszol, kezecskéd az arcod alá téve és szőke fürtjeid hozzátapadnak nedves homlokodhoz. Csak néhány percre lopóztam be a szobádba. Előtte a könyvtárszobában dolgoztam valamin és akkor hirtelen fojtogató érzés lett úrrá rajtam. Bűntudattal jöttem az ajtódhoz.

 Egyre az jár az eszemben, fiam, hogy nem voltam jó hozzád. Miközben reggel öltözködtél, megszidtalak, amiért csak úgy macska módjára mosakodtál meg. A szemedre hánytam, hogy nem tisztítottad meg a cipődet. Dühösen utánad kiáltottam a padlón heverő dolgaid miatt.
 A reggelinél is találtam rajtad kivetnivalót. Kilöttyintetted a teát. A szádba tömted az ételt. Könyöködet az asztalra tetted. vastagon kented a vajat a kenyérre. S amikor indulni készültem és te visszafordulva köszöntél el tőlem, válaszul annyit mondtam: "Húzd ki magad!"
 Délután azután minden ott folytatódott, ahol abbahagytuk. Hazafelé menet kilestelek, amint térden csúszva játszol az utcakövön. Lyukak éktelenkedtek a harisnyádon. Megszégyenítettelek a pajtásaid előtt, amikor magam előtt bevezényeltelek a házba. A harisnya sokba került - ha neked kellett volna megvenni, jobban vigyáztál volna rá! Gondolj csak bele, fiam, mégiscsak én vagyok az apád!
 Emlékszel, amikor később bejöttél a dolgozószobámba, milyen sértett kifejezés volt a szemedben? Amikor felnéztem a jegyzeteimből és türelmetlen voltam, amiért megzavartál, tanácstalanul álldogáltál az ajtóban. - "Mit akarsz?" - horkantam rád.
 Nem válaszoltál, hanem viharos lendülettel hozzám szaladtál, átkaroltad a nyakamat és megcsókoltad az arcom. vézna karjaid olyan szeretettel csimpaszkodtak belém, amelyet Isten oltott a szívedbe, s nincs az a cselekedet, amely kiirthatná onnan. Azután felszaladtál a lépcsőn, csak úgy döngött a ház.
 Nos fiam, kevéssel ezután a a papír kicsúszott a kezemből és gyötrő, beteges félelem lett rajtam úrrá. Mit tett velem a szokás hatalma? Az örökös fegyelmezés - ez volt az én jutalmam, amiért fiúnak születtél. Nem mintha nem szeretnélek; mindez annak tudható be inkább, hogy én magam túl sokat vártam az ifjúságtól. A saját korom mércéjével mértelek, holott te még gyerek vagy.
 És oyan sok jó tulajdonságot fedeztem fel a jellemedben. Akkora szíved van, hogy ha sajt lenne, egyedül felemelni sem bírnám. De érzéseid teljességükben megnyilatkoztak akkor, amikor hozzám szaladtál és jóéjt-puszit adtál. Semmi más nem számít ma éjjel, fiam. Itt vagyok a vaksötétben, itt térdelek az ágyad mellett és szégyenkezem.
 Gyatra vigasz ez nekem, tudom, nem is értenéd a szavaimat, ha ébren lennél. De holnaptól igazi apád leszek!
 Majd együtt cimborálunk, együtt sírunk és nevetünk. Beleharapok az ajkamba, ha türelmetlen szavak tolulnak elő. Varázsigeként fogom hajtogatni, hogy "Ő még csak egy gyerek, egy kisgyerek!"
 Ott követtem e a hibát, hogy azt képzeltem, felnőtt férfi vagy. De most látom csak, kisfiam, amint összegömbölyödve alszol az ágyacskádban, most látom csak, hogy még gyermek vagy, aki tegnap még az anyja karjában pihent. 
Túl sokat követeltem tőled, túl sokat.

(Forrás: Dale Carnegie:Sikerkalauz 1. W. Livingston Larned )
 

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images